Az elfelejtett csapat...
1999 nyarán Dobesch Gyuszi felkeresett. Elmesélte, hogy a Budafoki Labdarúgó Club nehéz anyagi helyzetbe került. Amióta a BMTE „leadta” mint labdarúgó szakosztályt, azóta több üzemeltető is becsődölt a klubnál, mindegyik úgy, hogy tetemes köztartozást hagyott hátra.
Úgy gondolta, hogy a jelenlegi tartozás 3 millió forint körül mozog. Mivel a kerületben mint sikeres vállalkozót ismertek, megkérdezte, elvállalnám-e a klub vezetését, úgy, hogy elsődleges feladatom az adósságállomány csökkentése lenne.
Akkoriban Horváth Pali, a Taxis szakszervezeti vezető volt az üzemeltető, de már kifelé állt a rúdja! Elvállaltam a megbízatást arra az időre, amíg sikerül az adósságot törleszteni.
A 2000. év a feltárásokkal telt el. Év végére kiderült, hogy a tényleges adósság tetemes.
2001 februárjában összefutottam régi haverommal, Snufuval, akinek jól menő műanyag-feldolgozó vállalkozása volt. Elmondta, hogy két fia a Csepelben focizik, de a klubot most szanálják, és a játékosok szabad listára kerülnek. Egy hét múlva leültünk egy megbeszélésre. Úgy tűnt, hogy a BLC 8-10 legjobb játékosából és nagyjából ugyanennyi csepeli srácból egy ütőképes gárdát lehetne összehozni.
Snufu (Schnepf Józsi) vállalta az anyagi háttér biztosítását. Elnökségünk a korábbi rossz tapasztalatok miatt fenntartással fogadta az ötletet, de rábeszélésemre belevágtunk.
Ekkor elindult egy olyan sikersorozat, amiről álmodni sem mertünk!
Snufu rutinos vállalkozóként megalapította az üzemeltetéshez szükséges Budafoki Labdarúgó Klub Kft.-t. Ez a cég biztosította a játékosok és a szakmai stáb fizetését, a pályát, az öltözőket, az infrastruktúrát pedig a BMTE. A kötelező utánpótláscsapatok működését Dobesch Gyuszi irányította.
A budafoki és csepeli fiúk között a klubtagságon túlmenően kiváló baráti kapcsolat is kialakult. Snufu széles körű kapcsolatainak köszönhetően több vállalat is támogatta az egyesületet.
Két edzőt szerződtettünk Gáspár József és Takács László személyében, akik az MTK egykori kiválóságai voltak. Orvosunk, dr. Csépai Dezső a Sportkórház traumatológusaként dolgozott. A játékosfigyelés feladatát az egykori BMTE-s focista, Kapitány Sanyi látta el. Snufu a marketingben is nagyot alkotott! Több száz bérlet és tiszteletjegy mellett elkészült 1000 kitűző és fekete-piros ajándék sál is. A mai Budafok-meccseken is látni olyan drukkert, aki ezt a sálat viseli! Több nagy cég helyezett el reklámtáblát a nézőtéren, ami komoly bevételt jelentett, de a legtöbb pénzt Snufu cége biztosította. Minden hazai mérkőzés után vendégül láttuk a teljes hazai csapatot, a szakmai vezetőket, a játékvezetőket és egy pár BMTE-s öregfiút, esetenként mintegy negyven főt. Az ebédeket felváltva fizettem Vizi Sanyival, de néha jelentkezett vendéglátónak egy-egy lelkes támogató, mint például Janzsó János, akinek fiai az utánpótláscsapatokban játszottak.
Az őszi idény végén az NB II Winner csoport állása a következőképpen nézett ki:
1. Budafok 10 3 4 24-12 33 pont
2. Vác VLSE 9 4 4 37-27 31
3. Dabas 9 4 4 23-14 31
4. ESMTK 9 3 5 31-27 30
5. Dorogi FC 9 1 7 19-16 28
A játékosok közül kiemelkedtek Gál Lajos és Krisztián, Magosi Laci, Szabó Gabi, a volt csepeliek közül Balogh Zoli, Balázs Levente és Veimola Tamás. Cserejátékosként több tehetséges ifista is szerepelt a csapatban, mint például Kóbor Csaba, Horváth Misi, Polgár Tibi és Csobánki Ádám, aki később a Honvédban csinált karriert.
És jött 2002, a tavaszi idény. Már márciusban láttuk, hogy biztos a feljutásunk az NB I/B-be, ahol az évi 14-15 millió forintos támogatás nem lesz elegendő a működtetéshez. Akkoriban önkormányzati képviselőként, a Kulturális és Sportbizottság tagjaként minden költségvetés-készítés előtt javasoltam, hogy az önkormányzati bevétel két százalékát fordítsuk a kerület sportéletének fejlesztésére. Ennek az összegnek a fele elég lett volna egy biztos NB I/B-s szerepléshez. Sajnos a képviselők többsége nem látta át annak jelentőségét, hogy kerületünkben egy ilyen kiváló focicsapat működik.
Nem akartuk áltatni a játékosokat, nyíltan megmondtuk, hogy továbbra is az NB II-ben kell szerepelnünk. Ez olyan szituáció volt, mint amikor a zsoké a célegyenesben visszafogja a lovat! Ezek után érthető volt, hogy több játékos és szülő, akik a feljutásban látták saját vagy gyermekük fejlődési lehetőségét, más csapat után nézett. Bár a bajnokságban a harmadik helyen végeztünk (szándékosan!), a bomlást nem lehetett megállítani. A csodacsapat zöme a következő évadban távozott a BLC-től.
Ami 2003-ban következett, az már egy új történet, új szereplőkkel.
A BLC adósságát 2006 tavaszán az utolsó fillérig visszafizettük, a csapat némi szerencsével végig az NB II-ben szerepelt. Mivel a feladatomat teljesítettem, az év nyarán visszaadtam elnöki megbízatásomat.
Esze Tamás
